Bókay Antal

Fejtő Ferenc útitársai

(baloldali melankólia)

 

Aki Fejtő Ferenc mellé szegődik, az egy egész évszázadnak lehet útitársa. Mert a magyar szellemi történelem e nagyszerű személye épp 2009-ben lett volna száz éves. Igaz persze (Agárdi Péter írja a könyvében), hogy elrontotta a tervezett „hatalmas bulit” azzal, hogy jó egy évvel korábban mégis itthagyott minket. Különös története, közelmúltja van a Fejtő kultusznak. A rendszerváltás után hazalátogató Fejtő valamiféle fókusz-személye lett a 20. századi történetnek, talán három okból is. Egyrészt mint József Attila egykori barátja, munkatársa és a költő valódi jelentőségének felismerője, kortársként megfogalmazója, másrészt mint az AFP, a francia hírügynökség politikai újságírója és jelenkor-történész szerzője. Az első hatás gyökere a világháború előtti évekre, a második a háború utáni időszakra, a hidegháború idejére visz minket vissza. Van persze egy harmadik Fejtő hatás: az említett két forrású rang mentén Fejtő nem ritkán reagál, nyilatkozik a rendszerváltás utáni magyar politika, közélet dolgairól is. Ami azonban a legfontosabb tanulság, tapasztalat a Fejtő-kép kapcsán, az egy sokkal nehezebben leírható, átfogóbb hatás-jelenség: Fejtő a liberális baloldaliság történetileg is kidolgozott személyes megtestesülése. Mint ilyen egyszerre van morális, élettapasztalati, politikai, sőt társadalomelméleti tanulsága is.  Ma már jól látszanak a Fejtő-kultusz alakulásának lépései: a negyven év után hazalátogató szerző hozta magával az évtizedek alatt készült műveit, közben megélt sorsát, tapasztalatait. Ezt az intenzív publikációs időszakot kerekítette ki a száz éves József Attila évforduló 2005-ben. Ezzel mintha ki is fogyott volna a Fejtő-kincstár, mely 2008-ban, Fejtő június 2-i halála után inkább csak nekrológok formájában értelmeződött tovább, és a száz éves évforduló is – két kivétellel – javarészt csak rövid, újságcikknyi elemezéseket hozott. Pedig aligha volt, van olyan időszak, amikor a korszerű közép-európai liberális baloldaliság kérdése (és megválaszolása) kényszerítőbb (sőt kétségbeejtően sürgetőbb) lenne, mint mostani éveinkben.

Recenziómban erről a két hosszabb centenáriumi írásról (vagy íráscsokorról) lesz szó. A megnevezés bizonytalansága abból fakad, hogy az egyik publikáció egy web-lap Fejtőről (www.fejto100.hu), Földes Anita szerkesztésében, a másik egy könyv Agárdi Pétertől Fejtő Ferenc testamentuma, Bp. Kossuth, 2009.)

      

A század utasa

Aligha lehetne jobb Fejtő Ferenc meghatározást adni, mint ami beszélgető-könyvének[1] címében szerepel, és amit a róla szóló írások azóta is gyakran ismételgetnek: ő a „század utasa”. A kifejezés jelzi egyrészt  a hosszú élet kínját és szerencséjét, hisz Fejtő születésekor még javában létezett a Monarchia, Ferenc József képei lógtak mindenfelé, ötéves volt, amikor megkezdődött az első világháború, 21 évesen találkozik és összebarátkozik József Attilával, 29 évesen a Szép Szó egyik szerkesztője, alig harmincévesen már emigrál Franciaországba, 36 éves lett, mire túlélte a második világháborút, két év múlva államtitkárnak hívják az új magyar kormányba, de jó érzékkel Párizsban marad, Károlyi Mihály, akkori párizsi magyar nagykövet titkára. Érett férfikorában Közép-Kelet-Európa szakértő újságíró, aki persze nem tud Kelet-Közép-Európába és hazájába se visszajutni. Aztán a rendszerváltás után emblematikus figura, e sokféle tapasztalat centruma, kisugárzása, olyan valaki, aki nemcsak beszél a tényekről, a történelem valóságáról, hanem saját valós életében, mindennapjaiban át is élte azokat. Az „utasa” persze azt is jelenti, hogy az illető személy nem alakítója a századnak, hanem csak viszi a történelem, az élet vonata, csak „vele tart”, ott van, reagál rá, beszélget vele. Igen, talán ez volt Fejtő legjellemzőbb műfaja, a beszélgetés, társalgás a századdal és a század sokféle lakosával. Nem ismerek olyan szerzőt, akinek Fejtőnél több interjú-kötete, felkérésre vagy saját ötletre született dialógusa jelent volna meg. És a „műfaj: az ember”, ha szabad továbbfűzni Buffon nevezetes mondását. Ezzel a beszélgetős bölcsességgel, csábítással varázsolta el Fejtő a vele ténylegesen találkozókat, és kései olvasóit is. Valahogy az élet, a mindennapok szintjén realizálódó történelemben lehetett vele társalgást folytatni. Aztán a társalgás mindig személyes is, van benne jó adag csábítás, vonzás, vágy, hatás, libido kiélése. Lehet, hogy Fejtő is e dialógusokból, sokszor vonzó fiatal nőkkel folytatott beszélgetésekből szívta magába azt a fantasztikus életerőt, amely majdnem száz évig működött. Az interjúkban, beszélgetésekben persze gyakoriak az ismétlődő történetek, a „hogyan ismerkedtem meg József Attilával”, a „miért is nem lettem államtitkár 1947-ben” és sok más fragmentum újra és újra felbukkan.

A Fejtő web-lap nagyszerű ötlet és kiváló munka, a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Klub versenyében nem véletlenül lett a kultúra kategóriájában az Év Weblapja. Azonban, mint minden weblap (egész más médium, mint a könyv), végtelen és befejezhetetlen, használója örömmel tekint a megtalált szövegekre, és némi csalódással hiányol még ezernyi más írást. Földes Anita személyes beszéltetője volt az idős mesternek, a weblap a Fejtővel élete utolsó időszakában együtt töltött sok óra és magnózott beszélgetés hátterére épül. Jellemzők azok a hangsúlykülönbségek, amelyek az előbbi bemutatásom és aközött állnak fenn, ahogyan Földes Anita foglalta össze a „Miért jött létre?” fejezetben Fejtő jelentőségét: „Kereken a 100. évét töltötte volna be 2009. augusztus 31-én Fejtő Ferenc író, újságíró, szerkesztő, kritikus, politikai elemző, történész-esszéista, Kelet-Európa szakértő, apa, nagyapa, barát, kolléga, ismerős, udvarló, szerető, zenerajongó, társalkodó, vitázó, tanár, mester, versenytárs, ellenfél, ellenség – s ki tudja, hányféle szerepet betöltő bölcs. Monsieur „Festő”, François, Ferenc, Feri bácsi, Feri megszámlálhatatlanul sok ember életében jelentette a kedves polihisztort, a humanista européert. Ismert mindenkit, s olyan típus (volt), akit mindenki a sajátjának érez”.

A weblap szerkezete üdítően egyszerű, jól átlátható, a szalagra hét fejezet került fel, ezeken belül legördülő menük ajánlanak résztémákat. Az első fejezet a „megFEJTŐ”, rövid életrajzot, képeket és videorészleteket ad (sajnos csak töredékét a két interjúfilmnek). A „100 ÉV VAGÁNY” rész Földes Anita készülő interjúkönyvének részleteit hozza írott és hangzó formában. Itt is csupán nagyon rövid, pár oldalas írott szövegek, és összesen vagy hét percnyi interjú anyag érhető le. A „MŰVEIBŐL” fejezet érdekessége a kiadatlan Rajk-per elemzés néhány részlete, Thomas Schreiber inkább csak leíró kézirat-bemutatása, de olvasható még két levél, a „RÉSZLETEK” alfejezetben pedig pár részlet Fejtő műveiből, beszélgetéseiből. Ebbe a részbe, a szöveg-idézetek közé lett elrejtve egy bibliográfia Fejtő műveiből, ezt mindenképpen külön, könnyen megtalálható önálló fejezetként kellene kezelni. A „REFLEXIÓK” három részegysége a „Mások szemével”, a „Nekrológok” és a „Látogatók mesélik”, a „KEDVENCEK” pedig Fejtő kedvelt József Attila szövegeit és zenéit hozza. Az utolsó tematikus egység a „100. ÉVFORDULÓ” „ESEMÉNYEK” egysége a 2009-es (meglehetősen kevés) történést tartalmazza, a „SAJTÓ” pedig a Népszava Fejtő különszámát hozza.

A weblap nagyszerű indulás, azonban csak akkor van értelme, ha intenzív munkával folytatódik is, napról napra bővíteni kellene. Érdemes lenne Fejtő munkáiból, sőt a róla szóló írásokból is minél többet online elérhetővé tenni, kellene egy minél részletesebb bibliográfia a Fejtő szakirodalomról, és egy olyan részt sem lenne rossz kialakítani, amely online publikációs lehetőséget biztosítana a Fejtővel, vagy a munkáihoz kapcsolódó témákkal foglakozó kutatóknak.

 

Komp-személyiség

A másik 2009-es publikáció Agárdi Péteré, ő kétségtelenül Fejtő legjelentősebb kutatója, már 1982-ben monográfia terjedelmű munkát publikált[2]  Fejtő 30-as évekbeli irodalomszemléletéről, majd folyamatosan jelentetett meg tanulmányokat, tanulmányköteteket[3] e témában. A centenáriumra megjelent Fejtő Ferenc testamentuma  című négy tanulmánya folytatja (bár még nem monografikus részletességgel) Fejtő pályájának elemzését, és egyben új hangsúlyokkal vet fel a korábbi könyvben már tárgyalt kérdéseket. A kötet négy tanulmánya közül az első, „A ’szép szó’ írástudója” a „Fejtő jelenség” áttekintését adja, „A Nyugat és a Szocializmus vonzásában” azt elemzi, hogy Fejtő milyen utat járt be ifjúkorában, hol volt a helye a korabeli magyar társadalmi önismeret sokféle irányában. A „Fejtő Ferenc és a József Attila-centenárium” című harmadik egység a jelenkori magyar társadalmi és politikai tudat irányait, benne Fejtő pozícióját vizsgálja, végül a negyedik, „A ’csakazértis’ baloldali” a szociáldemokrácia, baloldaliság mai lehetőségeit kutató Fejtőt értelmezi. A könyv egészének fontos tendenciája pontosan ez: már nem elsősorban a József Attila recepció és egy ebből kibontható marxista művészetfelfogás a tanulmányok középpontja, hanem a korszerű baloldaliság lehetőségének (sokszor persze József Attilához is kifejezetten kötődő) vázlata válik központivá.

Agárdi írásaiban is visszatérő gondolat a Fejtő jelenség komplexitása, meghatározhatatlansága. Valamiféle „komp-személyiség” volt ő, magyar és európai, zsidó és keresztény, polgári és szocialista (ahogy Agárdi írja: „polgári szocialista vagy szocialista polgár”): „a magyar, horvát, cseh, német zsidó, francia, olasz kultúrák sajátos szintézisét megtestesítő Fejtő-írásmód a történelmi baloldal legjobb intellektuális örökségét gazdagítja,  a friss szellemű, európaian magyar és magyarként európai értelmiségét.”(17). A könyv fejezeteinek beosztása is jelzi Agárdi kettős érdeklődését: egyrészt a baloldali irodalom, költészet lehetőségeit, Fejtő-féle konstrukcióit keresi (elsősorban József Attila és a két háború közötti időszak kapcsán), másrészt magának a baloldaliságnak történelmi és politikai lényegét, kereteit kutatja elsősorban a 20. század második felének alakulása tükrében. A két téma persze össze is kapcsolódik, a két háború között Magyarországon nem akármilyen szociáldemokrata mozgalom működött, és a jelenkorban, a József Attila centenárium kapcsán újra és újra előkerül a költő baloldalisága, marxizmusa, költészetének a társadalmi kontextushoz kapcsolódó üzenete is.

Különös betű-játék világítja meg a két háború közötti kérdés sajátosságát: a hol kisbetűvel, hol nagybetűvel írt „nyugat” illetve „szocializmus”. Kétségtelen, a „nyugat” fejlődéstörténeti metafora és modernizációs paradigma” (23), a „szocializmus” pedig egy eszmerendszer, egy baloldali társadalmi építkezés és viszonyrendszer sok vihart megért szava, jelszava. De nagybetűvel írva már két közel egy időben indult folyóirat neve, a Nyugat a radikális modernitás „művészetek autonómiáját hirdető, liberális szellemű folyóirata”(25), a Szocializmus pedig a magyar szociáldemokrata mozgalom elsősorban politika- és társadalomelméleti fóruma, ezek „közösen alkották a 20. század eleje második reformnemzedékének tehetséges gárdáját” (27). Vannak jelentős átfedések köztük és még jelentősebb különbségek, de szempontunkból közös az, hogy Fejtő emigrációja előtt mindkettőben rendszeresen publikált. Egy hosszabb elemzésben Agárdi Péter nyilván bevenne más orgánumokat is, elsősorban a Korunk-at, és nyilván részletesebb értelmezést kíván a Szép Szó is. A Nyugat és a Szocializmus ilyen kiemelt kettőse azonban mégis jól jelzi Fejtő művészetelméleti, költészet-politikai gondolkodásának kettősségét, aki „az irodalmi szabadság nyugatos ars poeticáját nemcsak összeegyeztethetőnek tartja a „harcos humanizmussal”, hanem egyenesen szerves egységük mellett érvel”(40), és létrehoz egy „a baloldali valóságlátás és világszemlélet által ihletett modern esztétikum-elgondolást” (42). Fejtő ilyen kettős  kohóban olvasztott irodalom-felfogása  jelentős szerepet játszott József Attila kanonizálásában, egy marxista hátterű, baloldali, ugyanakkor a megformálás legmagasabb, legkorszerűbb szintjét bejáró költészet képét rajzolta meg.

Agárdi könyvének másik, még átfogóbb és igen tanulságos üzenete a modern baloldaliság gyökereinek és lehetőségeinek keresése Fejtő írásai segítségével. Fejtő 1980-ban francia nyelven publikált egy olyan kötetet[4], amely összefoglalta, naprakészen elemezte a modern baloldaliság eszméjét és realitását, sőt „egész életpályáját meghatározza ’a szocializmusnak a nyugati kultúrából kinőtt formái’ iránti vonzalom” (98). Fejtő már az 1936-os nagyszerű (Babitsot is megható) személyes sorsán, gyermekkorán is elmélkedő útikönyve[5] óta képviseli a „polgár vagyok és szocialista” elvet, és ennek mentén próbál a „bolseviki szocialista” helyett egy „marxi szocialista” platformot kifejteni. Agárdi Péter a két háború közötti szociáldemokrata eszmények és a 20. század végének másfajta, mégis kapcsolható baloldaliság-elveinek egységét mutatja meg Fejtő írásaiban, a piacgazdálkodás érvényére épülő verseny és az ezt kézben tartó társadalmi szolidaritás kettős eszméje mentén, melynek lényege az ipari modernizáció, a piacgazdaság vállalása mellett „a kapitalista rendszer folyamatos korrekciója, humanizálása” (111).

Számomra a nagy kérdés, a megválaszolatlan kérdés az, hogy a Fejtő képviselte baloldali liberalizmus mennyire érvényesülhet ma, mennyire hatékony aktív elvi irányként, vagy ma már csak (persze ez se kevés) hagyomány, alap, háttér, amelyre támaszkodni lehet, de egyben meg is kell a haladni, újra kell szerkeszteni. A baloldal mai helyzete, válsága, ha tetszik, lehet, hogy pontosan erről szól. Fejtő távolságtartóan vélekedett a posztmodern társadalomelméletről, politika-elméletről, pedig abban a városban élt és alkotott, ahol a Foucault, Lyotard, Baudrillard típusú új elméletek, magyarázatok megszülettek, és amely teóriáknak egy igen széles nemzetközi gárda (például Ernesto Laclau vagy Chantal Mouffe) marxista politika-elméleti relevanciáját is kidolgozta. Ezek az elgondolások már felhívták a figyelmet arra, hogy a modern társadalom egyáltalán nem átlátható konstrukció, hanem hátterében, tudattalan mélyében heterogén vágy és hatalom folyamatok működnek. Fejtő tud ezek létezéséről (fundamentalizmus, populizmus, terrorizmus stb.), teljesen pozitív morális viszonya van ezekhez, de nehezen, vagy egyáltalán nem talál rájuk elméleti és cselekvési választ. Hasonló értelemben karakteres, nagyszerű, de határolt a József Attila kérdésre adott válasz. Egyértelmű, hogy József Attila számára meghatározó, és soha meg nem tagadott volt baloldali, marxista világlátása, és ezt ma is költészete meghatározó aspektusaként kell értenünk. Fejtő 1934óta rendszeresen hívta fel erre a figyelmet. Van azonban a költő műveiben egy olyan, életrajzilag és referenciálisan semmiképp sem (vagy csak nagyon reduktíven) magyarázható aspektus, amely költészetét ma is az írhatóság közelében, mintegy élő irodalomként tartja. Ez nemcsak a Walter Benjamin által „baloldali melankóliának” nevezett életérzés állandó jelenléte, hanem egy olyan formarend, amely a rendezett személy és világ mögé tud hatolni, és felmutatja annak heterogeneitását, a bennünk, a modern emberben rejlő dekonstruktív erők nem kizárható, felejthetetlen hatalmát. Agárdi Péter könyvében egy sereg olyan (itt még kifejtetlen) gondolat, pont van, ahol éppen ezt a Fejtőn túli, de éppen Fejtő Ferenc kutatói, emberi habitusa mentén történő továbblépést teszi lehetővé.

 

A Fejtő centenárium két jelentősebb publikációja, Agárdi Péter harminc éves gondolkodási múltjának hátterével született kötete és Földes Anita weblapjának friss ígérete valóban kitűnő alkalmak, hátterek arra, hogy folytassuk e sokarcú, tanulságos beszélgető társsal, Fejtő Ferenccel a dialógusunkat.

 

 

 

Bibliográfia

 

BÓKAY Antal

„Bécs, Budapest, London – a pszichoanalízis fordulata 1924-ben”

Magyar Lettre Internationale, 62

 

 

FEJTŐ Ferenc

Érzelmes utazás

Magvető, 1989

 

(SERRA, Maurizioval)

A század utasa.

Holnap Kiadó, 2002

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Lettre, 76. szám

----------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 


[1] Fejtő Ferenc – Maurizio Serra: A század utasa. (Ford.: Ferch Magda) Bp. Holnap Kiadó, 2002.

[2] Agárdi Péter Értékrend és kritika – Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években. Bp. Gondolat Kiadó, 1982.

[3] Például: Agárdi Péter: Torlódó múlt – József Attila és kortársai. Bp. T-Twins Kiadó, 1995

[4] A könyv két változatban is megjelent magyarul. Először rövidített formában: Szociáldemokrácia tegnap, ma, holnap. (ford. Görög Lívia) Belvárosi Könyvkiadó, Bp. 1996. (Benne Márton Lászlóval és Mezei Andrással folytatott beszélgetéssel), majd Mégiscsak szociáldemokrácia – fél évszázad reformkísérletei. (ford. Lángh Júlia) Kossuth, Bp. 2006. címmel a teljes szöveg.

[5] Fejtő Ferenc: Érzelmes utazás. Bp. 1989. Magvető Kiadó.